Amanda Buys tanítások

A dél-afrikai Amanda Buys 2012. nyara óta többször szolgált már Magyarországon. Reméljük, idővel egyre több magyarnak jelent majd áldást a szolgálata. Amanda Port Shepstoneban született egy ötgyermekes család negyedik gyermekeként. Nem volt könnyű egy rosszul működő, alkoholista apától szenvedő családban felnőni, de az Úr a fájdalmas gyermekkort arra használta fel, hogy Amanda megértse az embereket és elsegítse őket a gyógyuláshoz és a helyreálláshoz. Minden jó célt szolgál! A középiskola befejezése után Amanda a Pretoriai Egyetem bölcsészkarán tanult, majd három évig főiskolai tanárként dolgozott. Ebben az időszakban találkozott majdani férjével, Rolyval, és össze is házasodtak. Isten kegyelméből több mint harmincöt éve boldog házasságban élnek. Három gyermekük és négy unokájuk született. Roly és Amanda erőteljesen hiszi, hogy a családot közös szolgálatra hívta el Isten. Hangsúlyozzák a családon belüli erős kötések és az isteni rend fontosságát. Noha Roly nem mindig tud Amandával tartani a szolgálati útjain, hiszen főállásban egy kórházban dolgozik, de amikor munkája engedi, elkíséri feleségét. Nagyon komolyan veszi elhívását, mint a család papja, prófétája és királya: a tőle telhető legjobb befedezést nyújtja mindenkor Amandának és egész családjának. Isten, az Ő kegyelmében megtanította Roly kezét a harcra! Amanda tanítói és prófétai szolgálatra kapott elhívást. Legfőbb ajándéka az, hogy a lehető legegyértelműbben mutassa be Isten gyermekeinek az Atya szívéhez vezető utat. Ma már sok tanítása elérhető DVD-n, CD-n, valamint munkafüzetekben és könyvekben. Az utóbbi huszonöt évben Edward és Dalene Gibbens pásztorok fedezik be és mentorálják a Kanaan Ministriest. Gibbensék a dél-afrikai Vanderbijlparkban működő Élet Folyója Gyülekezetet vezetik. Az Úr megáldotta Amanda Buyst a Messiásban lehetséges győztes életmódról szóló kijelentéssel és megértéssel, amikor gyakorlati tapasztalatokat adott neki, szembesítette a győztes életet akadályozó okokkal, és kiterjedt, intenzív kutatómunkára késztette, aminek eredményeként létrejött a Lelkigondozói Iskola és az Út a szabadsághoz.” A Zúgó Szél Alapítvány elkezdte magyarul kiadni Amanda 40-részes DVD sorozatát, melynek címe: Út a szabadsághoz. A DVD-ket dupla tokban adjuk ki, tehát vásárlóink 2 db DVD lemezt kapnak 2900 Ft-ért. Ez hozzávetőleg 4 órányi tanítást jelent tokonként.