A Szó Iskolája 2007 — Az egyház, amit Jézus épít

Média: CD sorozat

Amikor Péter kijelentést kapott, és kimondta, hogy Jézus a Krisztus, az élő Isten Fia, Jézus azzal felelt neki, hogy Ő felépíti az Egyházát és azt a pokol kapui sem győzhetik majd le. 

7 000 Ft

Elérhetőség: Raktáron

Cikkszám: C239

Napjainkban, amikor földünkön felerősödött a szellemi tevékenység Isten és a Sátán oldaláról is, fontosabb mint bármely korábbi korszakban, hogy együttműködjünk Jézussal az Ő tervei szerinti Egyház felépítésében. Jézus megígérte, hogy a pokol kapui sem tudják legyőzni az Egyházat, amit Ő épít. Építsük hát Egyházát az Ő tervei szerint, hogy városaink átalakuljanak! A fő előadó, Alan Vincent szavai: "Ezen az iskolán rendszerezetten fogok tanítani és igyekszem választ adni sok más mellett az alábbi kérdésekre is: 
- Mi az Egyház elsődleges célja és mi a feladata?
- Milyen a szerkezete, hogyan kell vezetni és kormányozni?
- Mi a pásztorok, a vének és a diakónusok szerepe a helyi gyülekezetben?" 
Bízunk benne, hogy ez a tanítás is segíti majd a magyar kereszténység visszatérését az újszövetségi modellhez, hiszen ha Jézus útmutatásai szerint építjük az egyházat, az valóban hatékony és ütőképes lesz. Ez nyilvánvaló az alcímekből is:

1. A kihívottak közössége,
2. Jézus: a Gyökér és az Ág,
3.  Az egyházban mindenkinek van feladata,
4.  A Királyság és az Egyház kapcsolata,
5.  A prófétai szolgálat fontossága,
6.  Az illési és a mózesi típusú próféta,
7.  Az apostoli szolgálat lényege,
8.  Az apostolok ismertetőjegyei,
9. A szarvak és a mesteremberek,
10.  A vének szerepe,
11. Tanácsok vezetőknek,
12.  A szolgáló csapat összeállítása,
13.  A csodák megtörténésének feltételei,
14.  A sokaság táplálása.  
 

Írjon megjegyzést

Korlátozott HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a href hreflang> <em> <strong> <cite> <blockquote cite> <code> <ul type> <ol start type> <li> <dl> <dt> <dd> <h2 id> <h3 id> <h4 id> <h5 id> <h6 id>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.